Ma indul a Voice élő adása, és nagyon sok múlik azon, hogyan sikerül. Egyfelől meg kell állítani a folyamatosan csökkenő nézettséget. A november 23-i adást még 1 millió 541 ezren nézték, az utána következőre hatalmas esés következett be - 1 millió 241 ezer néző maradt, azaz eltűnt 300 ezer tévéző. A december 7-i párbajadás 1 millió 191 ezer, a legutóbbi pedig 1 millió 147 ezer tévézőt érdekelt. Ekkora befektetéssel, felhajtással, promócióval minimum 1,5 milliós nézettséget kellene szállítania a show-nak.

A fentiek a teljes lakosságban mért számok, de a TV2-nek a reklámozóknak fontos 18-49-ben kell bizonyítania. Itt a nagyon meggyőző 38,7 százalékról szánkázott le a Voice előbb 31,7-re, majd 29,7-re, végül 27,1-re. Közel 39 százalékról esett tehát három hét, négy adás alatt 27-re, ami aligha lehet megnyugtató a produkciónak (bár ez is bőven a TV2-es átlag fölött van).

A Voice-nak a nézettség zuhanásának megállítása mellett a mesterekkel is foglalkoznia kell, de talán a főszerkesztő, a producer, a vezető stábtagok is látják, hogy eddig halovány a zsűri. Mondani sem kell, hogy egy zenés tehetségkutató sikeréhez nem elég, ha jó hangú emberek lépnek fel és énekelnek valamit, kell egy show-ba dráma, poén, vita, feszültség és megannyi összetevő: és ezek felszínre hozásában jelentős szerepe van a zsűritagoknak. Ha ők csak elpiszmognak egymás mellett, udvariasan dicsérgetik a fellépőket, netén elalélnak a végtelen boldogságtól, és muzikális orgazmusokat emlegetnek, akkor a tévéző ráun. Neki ugyanis kell, hogy civakodjanak, csipkelődjenek, beszóljanak, megnevettessék őt, vagy épp elmondják, kegyetlen őszinteséggel azt, amit az átlagos fogyasztó talán nem vesz észre: hogy bizony probléma volt a szöveggel, kimaradt egy sor, igencsak józsefvárosi lett az angol kiejtés, hamis volt az eleje, szuszogós a közepe, erőtlen a vége.

 


Óriási szerepe van tehát a mestereknek, fel kell rázni őket, mert eddig Mező volt, aki többé-kevésbé úgy viselkedett, ahogy egy ilyen show-ban kell, éber és aktív volt, dühöngött, hadonászott, kiabált, be-beszólt, egyszóval emóciókat mutatott. Caramel nyilván nehezen tud más lenni, mint amilyen, de bátran félreteheti udvarias lényét a tévéműsor miatt, nem baj, ha vállal néha konfliktust, Malek Andea pedig eddig leginkább indokolatlan kis kacagásokkal hívta fel magára a figyelmet, jót tenne a műsornak, ha többet vitatkozna, harcolna – attól még lehetnek jó kollégák, ha nem értenek egyet néha. Somló maradt a végére, egyszerűen azért, mert jóformán észrevehetetlen: amennyire tiszteletre méltó a zenei múltja, annyira szürke eddig ebben a tehetségkutatóban.  És ne feledjük, eddig ott volt a szerkesztők varázsfegyvere, a vágás: ezután élőben nyomják, arra nincs esély, hogy feltupírozzák a valóságot.

A Voice malmára hajtja a vizet, hogy nincs rivális, hiszen véget ért az X-Faktor, így azok, akik szeretnek rajongani új emberekért, most találhatnak kedvükre olyat, aki megér egy-két sms-t is. Bízhatnak még abban is a stábtagok, hogy lassan, de kezdik beazonosítani a tévézők a fellépőket. Nem véletlenül mennek a beköltözős valóságshow-k és tehetségkutatók élőben 10-14 emberrel: ennél többet a tévéző nemigen tud megkülönböztetni, nem tud nevet kötni az archoz (vagy fordítva), és nem tud azonosulni sem vele – ami nem árt, ha kötődést akarnak kialakítani a versenyző és a néző közt.

A Voice negyvennyolc emberrel indult, ez befogadhatatlanul sok, rengeteg arc és név, ami csak összezavarta a nézőt. Most huszonnégyen vannak, ami még mindig nagy massza, de ezentúl legalább négyesével esnek ki a versenyzők, azaz hamar kialakul a tizenkettes mezőny, és akkor már úgy ülhet le a tévéző, hogy nem csak az ikreket, a Fekete vonat volt énekesnőjét és a furcsa mozgású, szétcsúszott Jimm Morrison-imitátort ismeri meg, hanem szinte mindet.

Addig azonban még sok a meló.