Hozzájutottunk az I Love Gjoni második részéhez – ezt már nem az RTL Klub, hanem a 3 milliós lefedettséget alulról súroló RTL II adta. A Benkő- és az Alekosz féle párkereső realityk eddigi hívei ebben a műsorban sem csalódnak, vélhetően, pláne akkor, ha nem veszik egy percig sem komolyan, és nem emelkedett színvonalú, értelmiségi szórakozásra vágynak. Benkő viccet csinált mindenből, de a széplelkű bárd láthatóan komolyan vesz mindent, ezen pedig lehet derülni.


A második részben Pákó és Delhusa meghitt, együtt izzadós férfibarátságát is bemutatták, majd tapogatós játék következett, ahol a főhős bekötött szemmel nyalogatta és tapizta fürdőruhás nőket. A négy nyertes abban a kegyben részesült, hogy alaposan berúghatott egy limuzinban, táncolhatott egy tökéletesen üres diszkóban. A stáb szimbolikusan homályos képet adott a részeges táncmulatságról, de ebből is kiderült, hogy egy árva lélek nem bolyongott arrafelé – ezzel az erővel a kéjlak egy kis szobájában is forgathattak volna.


Kínos jelenetnek pedig ott volt egy láthatóan nem szomjas nő, aki hanyatt esett, előbb az ágyra, onnan a földre, miközben mellei szabadon szanaszét csúsztak: az idős asszon már beszélni sem tudott, de azért megpróbált valami emlékfoszlányt előkapni és megosztani azt lakótársával. Biztos büszke lesz erre a 2010 nyarán készült felvételre, bő két évvel a remek party után.


Az albán érezhetően komolyan játszik vagy komolyan is veszi az egészet, és elhiszi, hogy minden nő epekedik érte. A leharcolt asszonyok egy részét pedig egyáltalán nem zavarja, hogy a finomlelkű dalnok csak középfokon beszél magyarul. A „S lőn világosság!” helyett „s lőn fényt” emleget, összemossa a kutya-macska barátságot és a macska-egér harcot, így lesz belőle „kutya-macska harc”. A zagyvaságokat mindenesetre hárommal kevesebb nő hallgatja eztán, mert egy giccses fényceremónia után újfent megfogyatkozott a csapat a villában. A végére pedig álljon itt pár szép, műsorban hallott mondat:

Olyan szép férfi vagy. de így kívül-belül! (egy nő)
Nézd milyen a szemem! Híd legyen kettőnk közt. Nem bántalak. (Delhusa)
Nekem kell a biszex! (Fekete Pákó, bicepszét tapogatva)
Érzem, hogy hazaértem. Ez a hely Gjoni lelke. (egy nő)
Nem tud nyugton maradni, perpétum mobil. (Delhusa)
Csak néztem, néztem, és felhígultam! (Delhusa)
Nem lehet, hogy meditál valamit, baszd meg? (egy nő)
A ti lelketek halkabban hívta az enyémet. (Delhusa)

Ne menjetek messzire, holnap jövünk a 3. résszel!