Nemtől és kortól függetlenül elsöprő többségben a sorozatok és a filmek szinkronizált változatát szeretik a Paramount Channel magyar felmérésének kitöltői. 72 százalék válaszolt úgy, hogy lehetőleg a magyar hanggal kísért verziót nézi meg, és mindössze 7 százalék, aki ha elérhető, az eredeti nyelvi verziót választja inkább. Legnagyobb arányban azzal indokolják ezt a válaszadók, hogy a szinkron bizony emeli a film élvezetét, és hozzáad annak művészi értékéhez.

A kényelmi szempont – azaz, hogy így a legkikapcsolóbb és kényelmesebb filmet nézni -, érdekes módon a fiatalabb korosztály számára fontos: legnagyobb arányban a 13 és 18 év közötti kitöltők, őket követve pedig a 18 és 25 év közöttiek jelölték meg ezt a szempontot választásuk indoklásaképpen. Különösen érdekes ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanennek a korosztálynak körében a legmagasabb azoknak az aránya, akik ha tehetik, eredeti nyelven is szívesen néznek filmet.

Az online kutatás 2014 márciusában készült 1036 fős mintán.