Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az nagyon valószínű, hogy a Walking Deadnél vannak a legjobb, de legalábbis a legtöbbet dolgozó sminkmesterekek. Na, mikor mutatják be itthon is a sorozatot?
 


Tovább

Vastag Tamás ma lép fel A Dalban, a Blikk tesz róla, hogy legyen róla valami kis színes:

"Tomikáért a mai napig folyamatosan izgulunk. Sokszor kikészít bennünket azzal, hogy nem tudjuk utolérni, és nem is szól, hogy mit csinál éppen. Egyszer a  rendőrök, a tűzoltók, a család, mindenki őt kereste, mert nem jött haza a suliból. Másodikos lehetett akkoriban, mindent tűvé tettünk érte. Órák múlva kiderült: az iskola emeletén volt, belógott egy sakkszakkörre. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy éppen ott bújt meg!" - sopánkodott bátyja, Vastag Csaba.


Tovább

Épphogy elkezdődött a műsor, bemutatták újfent a zsűrit, majd Gundel Takács Gábor elbüszkélkedett vele, hogy harminc országból érkezett szavazat a legutóbbi adásra – majd elsötétedett egy időre a képernyő, és csak az MTVA felirat volt látható az M1-en. A hiba után a kép visszatért, elsőnek Puskás Péter adta elő dalát.

A középdöntők mennek két napig, A Dal jövő szombaton zár, akkor derül ki, mely előadó utazik az Eurovíziós Dalversenyre.


Tovább

Miután a Digi TV kitette a Discovery-tévéket, ezek elveszettek félmillió háztartást.

A Discovery Channel nézettsége a történtek után vissza is esett - írta a Marketing & Média. Az év elején voltak olyan hetek, amikor a fő konkurensei közül a National Geographic meg is tudta előzni, s a Spektrum is közelebb tudott férkőzni a piacvezetőhöz.

Azonban a Discovery nézettségének csökkenése az elmúlt néhány hétben megállt, sőt megfordult. Olyannyira, hogy az elmúlt héten a csatorna a 18-49 éves nézők körében már 1,7 százalékos közönségarányt ért el. Eközben a National Geographic 1,1, a Spektrum 0,9, a National Geographic Wild pedig 0,4 százalékos eredménnyel zárta a hetet - írta a lap. 


Tovább

A brit Being Human 5. évad 4. részének promóciós fotója. Szépen vagyunk.



Tovább

Az alábbi szpot spanyolul van, az akcentus szerint szinte biztosan argentin. Remek példa arra, hogy kevés pénzből, egy jó ötlettel milyen remek és szerethető reklámot lehet készíteni. A videót a Kreatívon találtunk.
 


Tovább

Mint már megírtuk, együtt forgat Matthew Perry és Courteney Cox, a Jóbarátok egyik párja, méghozzá előbbi komédiasorozatában, a Go Onban. A képeket Perry tette fel a Twitterre.
 


Tovább

A sorozat 2011-ben indult, érdemes nézni - itthon az M1-en megy. Íme pár friss promókép az épp futó második évadhoz.
 


Tovább

Tévés kis képregényekkel köszöntjük olvasóinkat az 500. poszt alkalmából. Múlt héten a legnézettebb napunkon 15 ezer 717 egyedi látogatónk volt, tegnap közel 8 ezer - köszönjük. Várunk vissza mindenkit.



Tovább

Farsan Péter, a Viasat vezérigazgatója szerint az RTL II és a Super TV2 elindulása nem nehezítheti meg a Viasat-csatornák dolgát. "A két csatorna indulásának nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az új csatornák főleg a két piacvezetőtől csábítanak át nézőket, míg a Viasat3-at még a jelentős anyagi tőkéjükkel sem fenyegetik igazán. Eltérő profiljuknak és nézőtáboruknak köszönhetően a Viasat6 számára nem jelentenek semmiféle veszélyt, hiszen a férfias profilú általános szórakoztató csatornánk évek óta biztos első a maga kategóriájában" - nyilatkozta a Marketing & Médiának.

"A Viasat3 az egyetlen csatorna a két vezető kereskedelmi csatorna mögött, amelynek valóban saját műsorai vannak saját arcokkal. A többi kisebb csatorna vagy nem tudja átlépni az 1-2 százalékos határt, vagy ha igen, akkor is csupán a nagyobb testvér által már bevezetett műsorok sugárzásával. A Viasat3 az érdekes, egyedi saját gyártások útjára 2009 őszén lépett, és ebben a nehéz piaci helyzetben a közönségarány megtartása azt mutatja, hogy ez a stratégia sikeres. Egy olyan piacon, ahol több mint száz versenyző van jelen, sikernek könyvelhető el, hogy nem veszítettünk a nézői bázisunkból. Hiszünk ennek a stratégiának a hosszú távú sikerében, ezért idén tavasszal a csatorna életében eddig nem látott mennyiségű saját gyártást indítunk" - tette hozzá.


Tovább

Írjon!

Témája, kérdése, aggálya van? Látott valami furcsát a tévében? Írja meg nekünk: tvrovat@origo.hu

Feedek