Vasárnap este az Összezárva Friderikusszal című műsorban egy jó tízperces, ám végtelennek tűnő reklámblokk után visszatért a kép, 1-2 perc adás volt, majd egy dialógus – és a műsor - közepén megint reklámszpotok következtek, és 22 órakor egy hang bejelentette, hogy következik az Ügynöklista című sorozat (az elvileg 22.40-re volt kiírva). A szpotok közt még elkezdték a Friderikusz-műsor támogatóit is sorolni, mintha tényleg vége lenne - majd megint reklámok hömpölyögtek hosszan.

Így nem lesz jó nézettség, pedig az első szegmensben Gregor Bernadett nyíltan beszélt a színpadi meztelenkedésről. 22.07-kor folytatódott végül a műsor, visszatekerve, a már leadott beszélgetéssel, politikával, Jobbikkal, Újszínházzal. Ami fix, hogy Fridi nem szavaz a szélsőjobbra.

A reklámokkal való ügyetlenkedésről megkérdeztük a TV2-t, válaszukkal bővítjük majd a posztot.