A négy zsűritag közül Csiszár Jenő beszélt legkevesebbett a magyar eurovíziós elődöntőn. "Mivel négyünk közül én szólaltam meg utolsónak, előfordult, hogy a háttérből már mutatták, csak néhány másodpercem maradt. De azt hiszem, a pontokból mindenki leszűrhette a véleményemet" – mondta a műsorvezető a Borsnak.

Többen csalódást okoztak neki: "Krisz Rudi az előválogatón, ahol még kilencen döntöttünk, be sem került a legjobb húszba, egy kizárt dal helyére tették be. Attól, hogy egy dal a tévében is elhangzik, a véleményem még nem változik meg róla. Dancs Annamarit pedig értetlenül hallgattam, mert a beküldött hanganyagán egy jól éneklő előadó egy modern dancealappal szerepelt, amitől én személy szerint hideglelést kapok, de a világban nagyon sikeres, ezért szerintem is megérdemelte a tévé nyilvánosságát. Ám a műsorban a művésznő elkezdett operettet énekelni a dancealapra, ugrócsoporttal. Komolyan mondom, már azt vártam, hogy megjelenik a csúcspontnál Hajmási Péter egy nagybőgővel. A legnagyobb csalódás azonban mégsem ez az előadás volt, hanem Gallusz Nikiéké. Remek dalt találtunk az előzsűrizésnél, akár befutó is lehetett volna, ha a szerző nem akar együtt énekelni Nikivel. Szerintem ez alaposan gyengítette a produkciót, függetlenül a kritikán aluli hangosítástól" - nyilatkozta.