Kellemesen felszínes beszélgetés zajlott a 8.08 Ma reggel című műsorban, amelyből megtudhatta a tévéző, hogy vidéken vígan fotózkodnak az emberek a Való Világ-szereplőkkel, és mennek szépen a haknik, amikor a realityarcoknak más dolguk nincs, mint egy diszkóban népszerűsködni, autogramot adni (egy Aurelio hány Charlotte-ot ér?), inni, dumálni a kulturáltan szórakozó ifjú közönséggel.

„Sokkal jobban megvagyunk, mint a villában. Nagyon jól kijövök a szüleivel is” – magyarázta Iza, Krisztián viszont erre azzal reflektált, hogy minden kapcsolatban vannak veszekedések, így náluk is. Kiderült, hogy Hajdúnánáson jobban érzi magát a srác, Iza pedig kis vakációnak fogja fel a vidéki kalandot, mert semmi dolga ott.

Gyakorlatilag az összes női VV-szereplő kötelességszerűen megcsináltatja a melleit, és így tesz Iza is, de ezen meg sem lepődünk. „Én ebbe nem akarok belefolyni, de ez csak a kezdet. Aztán jön a szájfeltöltés!” – kommentálta morózusan pasija.

A főváros nem szippantotta be a VV6 szereplőjét. „Nincs itt barátom, egyedül Iza, elmászkálunk, elcsászkálunk. A felköltözés nem könnyű, a semmiből, Nánásról felhuppani Pestre kicsit necces” – magyarázta.