284 ezer fős nézettséggel indult az első élő elődöntő a teljes népesség körében (4+), ami közel százezer fővel magasabb, mint az előző széria elődöntőinek átlaga (183 ezer fő). A műsor jelentősen javítja a Duna TV átlagát, hiszen a felnőttek közti 7,2 %-os közönségarány közel duplája a csatornáénak.
 

Az első elődöntőben a zsűri pontozása értelmében Varga Veronika énekes, Salamon Soma furulyás, Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó táncos pár, illetve az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes jutott tovább, míg vigaszágon a Tanyád zenekart küldték tovább az ítészek.

A Fölszállott a páva fináléja április 19-én lesz.