Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Steven Seagallal jön a Film+, a csatornán márciusban három, vele forgatott akciófilm is látható lesz. A harcművészetekben is jártas Seagal első mozija a Nico volt, melyet 1988-ban forgatott, ennek sikere kapcsán jött a következő akciófilm, az Ölve vagy halva.

Előbbit március hetedikén, míg utóbbit egy héttel később, március 14-én, este kilenc óra után tűzi műsorára a Film+. Az ezt követő szerdán a Tűz a mélyben című akciófilmje lesz látható.
 


Tovább

Novembertől klasszikus magyar alkotásokat is vetít a Film+. November elsején, pénteken este Ötvös Csöpi kezd nyomozásba A pogány Madonna után, majd a bűnüldözést a Csak semmi pánik című vígjátékban folytatja. Bujtor Istvánt A Pendragon legendában is láthatjuk Latinovits Zoltán és Darvas Iván mellett.

A Film+ nézői olyan regények megfilmesített változatát is megnézhetik, mint az Egri csillagok című történelmi kalandfilm, vagy az Egy magyar nábob című filmdráma. A filmek szereplői Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Venczel Vera, Bárdy György, Bessenyei Ferenc, Básti Lajos, Tordai Teri.

November-december hónapban számos fekete-fehér alkotás is képernyőre kerül, olyan, szintén nagy nevekkel mint Jávor Pál, Darvas Iván, Tolnay Klári, Kabos Gyula, vagy épp Latabár Kálmán. Képernyőre kerül a Fizessen nagysád!, a Lila akác, a Szegény gazdagok, az Egy szoknya egy nadrág.


Tovább

A magyar nyelvű kábelcsatornák közül az 1. és 2. legnézettebb csatorna a Film+ és a Cool. A nyári eredményeket vizsgálva a Film+ a 18-49 éves korosztály körében 5,6%-ot (egész nap), a Cool 5,5%-os(egész nap) nézettségi eredményt hozott - közölte az RTL-csoport.

A tavaly októberben indult RTL II nyáron 1,4%-os nézettséget produkált a 18-49 éves korosztály körében, ami a cég szerint jó eredmény, mert a gyártott műsorok nyári szüneten voltak.

"Az idén januárban bevezetett és RTL3 néven sikeressé váló (a Cool, a Film+ és az RTL II reklámidejét együttesen, tükörblokkokban) értékesítési modell nyáron a TV2-t is legyőzte a nézettségi versenyben. Az RTL3 csatornacsoport együttes 12,5%-os  közönségaránnyal (június-augusztus, egész nap, 18-49 éves célcsoport) a második számú hirdetési csatorna volt az RTL Klub után, megelőzve a 12,0%-os közönségarányú TV2-t" - áll a közleményben.

A Prizma, a Sorozat+ és a Film+2 – is növekvő számokat produkált a nyáron. A Muzsika Tv (egész napos) eredményei is jobbak versenytársánál, a Nóta TV-nél (a június-augusztus átlag nézettség a 18-49-korosztályban: Muzsika TV - 0,74 % a Nóta TV - 0,67%).


Tovább

Írjon!

Témája, kérdése, aggálya van? Látott valami furcsát a tévében? Írja meg nekünk: tvrovat@origo.hu

Feedek